Prológus

Amikor először megláttam még nem gondoltam volna,hogy ilyen komolyan fogunk kötődni egymáshoz. Ahogy telt az idő,egyre többet beszélgettünk,és már mondhatni mindent elmondtam neki. Megbíztam benne és a legrosszabb időszakomban is mellettem állt. Amikor annyira ki voltam készülve,hogy lelkileg teljesen a padlón voltam,sírógörcseim voltak.. de amikor megöleltem valamiért nem tudtam sírni. Akármilyen rosszul voltam,amikor megláttam nyugalom töltött el,mai napig sem értem,hogy csinálta. 2 év alatt olyan szinten egymás részévé váltunk,hogy az hihetetlen. És ez akkor is így van és lesz,ha nem úgy alakulnak a dolgok,ahogyan elterveztük.

 Volt,amikor veszekedtünk,de azok is csak kisebb hülyeségek miatt történtek. Volt,amikor féltékenykedtem és volt amikor ő is,de ez is csak azt bizonyítja hogy mennyire szeretjük egymást. Bevallom,most is féltékeny vagyok,de tudom,hogy ennek így kellett lennie,nekem itt a helyem neki pedig ott. A távolság kihívásra készteti a barátságunkat, csakhogy megmutassa,mennyire is hiányozhat nekünk valaki. És nem mellesleg neki köszönhetem,hogy van célja az életemnek! Eddig semmi ötletem sem volt,a bizonytalanság felsőfokán álltam, aztán jött ő és egyszer s mindenkorra megváltoztatta az életemet. Miatta jutottam el idáig,miatta csinálok mindent 'jól' és miatta tartok ki. Ő a támaszom,a jobb kezem,nélküle már az őrület határán állnék. És ha az életem múlik rajta,akkor is megvalósítjuk az álmunkat,mert ha én nem is,de ő érdemel ennyit! Miatta megcsinálom és küzdök folyamatosan minden problémával szemben ameddig nem sikerül. Minden nehézségnél rá gondolok és azt mondom,hogy miatta megéri! Egyszerűen lényegtelen,hogy mikor és hol,de vele akarok élni.